5.rész: Váratlan fordulat~

Hei pov:

Az ágyon ülve várt rám, hogy végezzek.

- Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott. - kértem bocsánatot és hajolt meg egy picit. Tudom, hogy nem szereti, de nekem a véremben van ez. Régen mindig mindenért meghajoltam és mióta adóságok szakadtak a nyakukba még inkább udvariasan kellett viselkedtem.

- Semmi gond. – mosolyogott rám. - Na gyere. Aludjunk. – és hívott maga mellé.

- Hol a te ágyad?- indultam el felé.

- Nem szeretek a földön aludni. – félúton megálltam.

- Mondhattad volna előbb is. – játszottam a sértődöttet.

- Elférünk ketten is. -  próbált győzködni.

- Teo, nem. Vagy te vagy én, de egyikünk a földön alszik.

- De most miért? Az ágy kényelmesebb.

- Akkor lemegyek a kanapéra. - indultam volna az ajtó felé, de megfogta a kezem és nem engedett el.

- Felvered a többieket. – mondta és magához ölelve szambáztunk el az ágyig. – Még mindig el akarsz menni?- kérdezte sejtelmesen, majd velem együtt lehuppant az ágyra.

- Ami azt illeti, nem is akartam lemenni. – mentem bele a játékba.

- Igen?- húzta fel szemöldökét.

- Ühüm. – mosolyogtam angyalian.

- Szóval végig itt akartál aludni?- bólintottam egyet. Elmosolyodott ő is, majd hirtelen fapofát vágott.

- Most mi van? – álltam volna fel öléből, de nem hagyta. Derekamnál elkapott és finoman az ágyra dobva csikizni kezdett.

- Neee~- kezdett el őrült módon nevetni. – Hagyd abba…. Kérlek..Nee~- nevetgéltem. Lépteket hallottunk. Egymásra néztünk és már kezdtem volna újra, hogy hagyja abba ő ajkaim fölé hajolt majd finoman összeérintette a puha párnákat…

Kevin pov.:

Mikor találkoztam Hei szüleivel egyből beszélgetni kezdtünk közben bementünk a házba. Apa már várt minket és kicsit csalódott volt mikor Im-ék lánya nem volt jelent. Mikor megkérdezte hol hagyták lányukat csak hebegtek össze-vissza. Fogalmuk se volt mit mondjanak, így gyors kisegítettem őket.

- Nem érezte jól magát és nem akarta elrontani az estét. – válaszoltam apám előbbi kérdésére. Ő egy vállrántással nyugtázta a dolgot és az étkező felé invitálta vendégeinket. Csendben követtem én is őket és szinte szótlanul fogyasztottam el a vacsorát.

- Ha most megbocsátotok én elmennék- álltam fel az asztaltól, mikor már nagyon unalmasnak tartottam az egészet. Meghajoltam és távoztam a teremből. Felmentem a szobámba gyors letusoltam és egy könnyed utcai ruhát magamra véve elindultam. Nem foglalkoztam vele, hogy merre megyek csak mentem. Céltanul bolyongtam a városban. Csak órákkal később jöttem rá, hogy miért is indultam el otthonról, hogy miért is nem mentem haza még. Hei-t kerestem. Nem tudom az okát, ami miatt őrült mód még most is itt mászkálok a városban, hiszen nem is ismerem. Egyszer beszéltem vele. Akkor meg.. Nem az nem lehet. Én sose szeretek bele senkibe. Főleg nem egy ilyen arrogáns nőbe. Szépnek szép, de valahogy nem..nem is tudom. Olyan fura.

- Hali. - köszönt rám valaki. Megfordultam és megnéztem ki az.

- Csá.- köszöntem Yunnak. – Mi járatban?

- Ezt én is kérdezhetném, mivel te körülbelül a város másik felében laksz én legalább a környéken.

- Másik fele. Haha.- kezdtem nevetést szimulálni. – azért túlzásokba ne essünk. Tény, hogy nem lakom annyira a közelben, de azért nem a város másik felén.

- Hát jó. Lenne egy kérdésem.

- Mondd.

- Miért rángattad el?

- Kit?

- Nagyon jól tudod te kiről beszélek.

- Csak mert. Nem kell tudnod róla.

- Ha te így én is. Pedig megtudnám mondani hol van. Őt keresed nem?

- Honnan veszed, hogy őt keresem?!

- Rád van írva.

- Majd egy idő után megtudod.

- Akkor te is, hogy hol van. - indult el.

- Várj. - szóltam utána. Visszafordult.

- Na elmondod?

- Hei a mennyasszonyom.

- Hogy mi?!- kerekedtek ki szemei.

- Jól hallottad.

- De hát ő…

- Igen nem tud róla. Vagyis nem ismer engem. Mármint találkoztunk már, de nem tudja, hogy én vagyok a vőlegénye, már ha egyáltalán a szülei közölték vele.

- Szegény lány. - mondta és megint hátat fordított nekem.

- Nála van igaz?- tettem vállára kezem. Bólintott egyet, majd köszönésképpen biccentett és elindult.

Teo pov:

Mikor belépett a szobába, már akkor játszani kezdtem vele. Kíváncsi voltam reakcióira, de semmit nem tudtam kivenni belőlük, azon kívül, hogy cseppet sem hasonlóak az érzései, mint nekem. Lehet fura ez az egész, de mikor először megláttam már akkor elvarázsolt. A szemei megigéztek, ahogy az enyémekbe nézett velük. Megbabonázott gyönyörű nézésével. Még sose éreztem azelőtt ilyet, mint akkor. Igaza volt a tanárnak, mikor megkérdezte randim lesz-e. Én annak fogtam fel az egészet és este is reménykedtem benne, hogy eljön. Vártam rá egész végig. Szívem kihagyott egy ütemet, mikor megpillantott az emberek között akik minket néztek, majd őrült kalapálásba kezdett. Talán ez az érzés lenne a szerelem?

- Akkor lemegyek a kanapéra. – indult meg  az ajtó felé, de megfogtam a kezét és nem engedtem el.

- Felvered a többieket. – mondtam és magamhoz ölelve szambáztunk el az ágyig. – Még mindig el akarsz menni?- kérdeztem sejtelmesen, majd vele együtt lehuppantam az ágyra.

- Ami azt illeti, nem is akartam lemenni.

- Igen?- húztam fel szemöldököm.

- Ühüm. – mosolyogott angyalian.

- Szóval végig itt akartál aludni?- bólintott egyet. Elmosolyodtam, majd gyors fapofára váltottam.

- Most mi van? – állt volna fel ölemből, de nem hagytam neki. Derekánál elkaptam és finoman az ágyra dobva csikizni kezdtem.

- Neee~- kezdett el őrült módon nevetni. – Hagyd abba…. Kérlek..Nee~- nevetgélt alattam. Lépteket hallottunk. Egymásra néztünk és már kezdett volna bele újra. Ajkai fölé hajoltam  majd finoman összeérintettem  puha párnáinkat. A léptek melyeket az előbb hallottunk egyre hangosabbak lettek, de nem foglalkoztam vele. Végignyaltam alsó ajkán. Előbbi meglepettsége ettől a mozdulattól eltűnt. Karjait nyakam köré fonta és viszonoztam csókom. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó. Hirtelen váltunk el egymástól és azonnal odafordítottuk tekintetünk.

- Kevin?!- szólalt meg az alattam fekvő lány.

- Igen én. És te most szépen felöltözöl és velem jössz.

- Mégis miért menne veled?- kapcsolódtam be én is a beszélgetésbe.

- Mert ő a mennyasszonyom…