2.rész: Találkozások~

Hei pov:

Dermedten ültem a kanapénak nem nevezhető kis tárgyon, mikor szüleim egy szó nélkül eltűntek. Fejembe kérdések milliói repkedtek, de megválaszolatlanul maradtak. Egész nap egy csendéletet megjelenítve a kis házban ültem mozdulatlanul. Csak este eszméltem fel, hogy valamit kéne kezdeni magammal. A világ emiatt nem áll meg. Nem fog várni, addig még nekem jobb nem lesz.  A kis konyhának mondható részhez mentem. Összedobtam egy könnyed vacsorát, majd miután elfogyasztottam bementem az egyetlen normális nagyságú helyiségbe , a fürdőbe. Letusoltam és az esti pipere cuccaimat felkenve eltettem magam holnapra…

Reggel nehezen akart megvilágosodni. Szemeim kinyitásához elég nagy energiára volt szükségem. A szeptemberi nap, bár nem olyan erősen mégis totál vakítóan világított már kora reggel. Mikor már láttam is valamit, nem csak tapogatóztam, mint egy vak ember, a szekrényemhez léptem és válogatni kezdtem a ruhák között. Félbehagyva eme tevékenységem a konyhába cammogtam és feltettem egy nem túl erős feketét főni. Utáltam a kávét, de most szükségem volt rá. Míg lefőtt, addig visszamentem a szobámba és újra a szekrény előtt ácsingóztam, mintha azzal előrébb jutnék. Végül kikaptam egy fehér, egyszerű pólót, hozzá egy vékony piros kardigánt és egy farmer rövidnadrágot. Kitettem az ágyra és kimentem elfogyasztani reggeli kávémat. Semmit nem ettem mellé. Reggel a gyomrom képtelen befogadni bármit is, így sose traktálom vele. Végezve a kávéval, gyors megmosakodtam, magamra öltettem mai öltözékem, egy enyhe sminket is felkentem és táskámat fölkapva indultam el otthonról.

Teo pov:

Mint mindig én voltam a  fő  attrakció, ha lehet ezt mondani egy üzleti ebédre. Kicsi késői lezserebb megjelenésem mindenki tekintetét rám vonzotta. Külső adottságim csak előnyt jelentettek ebben.   Kicsit lányosabb vonásim, nem csak az ügyfelek lányainak tekintetét vonzotta, de gyakran fiaik és a családfők is megbámultak.  Mostani késésem szüleimet egyáltalán nem lepte meg.
- Elnézést, hogy csak most csatlakozom. – szántottam végig hosszú hajam ujjaimmal és kicsit rekedtes hangommal próbáltam totál meggyőző lenni. A kicsit húsosabb pasas, aki nekem háttal ült, már nyitotta volna száját, de megfordulva beléfagytak a szavak. – Valami baj van? Rosszul érzi magát?- kérdeztem valami aggódás félét szimulálva, holott egy csöppet se érdekelt a férfi állapota. Leültem az asztalhoz és csöndben elfogyasztva az ételt szinte azonnal távoztam.  Sose kellettem úgy igazán az üzlethez. Elég lett volna, csak egy percre mindig megjelennem, hogy elbűvöljem őket a kinézetemmel és már köthették is volna a szerződéseket. Nem kellett volna az ebédhez, vacsorához és ehhez hasonló dolgokhoz ragaszkodnia apámnak, ami csak fölös pénzkidobás volt, de ő hajthatatlan volt abban, hogy ezeket mellőzzük… Szobámban azonnal átöltöztem és elindultam a város fele, hogy egy kicsit élvezzem is a mai napot. Legjobb barátommal Yunnal futottam össze és együtt zenélve az utcán, miután Sam is csatlakozott hozzánk ütöttük el a délutánt.

Másnap reggel órám csörgésére keltem. Dorota a házvezetőnőnk hozott reggelit a szobámba. Tudta, hogy az iskola kezdés elég nehezen megy. A nyári éjszakai életből nem megy egyszerűen a visszarázkódás a nappali élethez, de Dorota ebben mindig a segítségemre van. Úgymond anyám helyett anyám. Ő foglalkozik velem, vele mindent megosztok, olyanokat is amit néha nem kéne, mert szörnyülködik rajta, de később csak egy fejcsóválással továbblép rajta. A bátyámon kívül ő a másik személy, akit szeretek a családban.

- Jó reggelt, Dorota.- köszöntem egy ásítás kíséretében mikor bejött a szobámba.

- Jó reggelt. - köszöntött mosolyogva és energiától kicsattanva. - Ma nem lustálkodhatsz. - tette le a kis asztalra a tálcát,a mit a kezében hozott.

- Tudom. – kászálódtam ki az ágyból és a kis asztalhoz lépve levetettem magam a fotelszékbe. – Köszönöm .- nyúltam egy csésze kávéért. - Nem ülsz le?- mutattam szabad kezemmel a másik székre. Csendben foglalt helyett és nyúlt a másik csészéért, ami egyedül árválkodott miután én elvettem sajátom.

- Most is Yunnal és Sammel mész?- törte meg a csendet.

- Igen.  Együtt vettük fel az óráinkat és úgy intéztük, hogy egyszerre is legyenek még azok is amik nem ugyanazok. - Dorota mosolyogva hallgatta reggeli szóáradatomat, majd egy jó fél órás beszélgetés után nem csak az én hangom hallatszott a négy fal között.

- Öltöznöd kéne. - mondta és letéve csészéjét kiment a szobából. A gardróbba lépve megfogtam ami a kezembe akadt és magamra húzva a tükör elé álltam. Miután eldöntöttem, hogy így jó lesz elindultam az egyetem felé…

Kevin pov:

Úgy gondoltam, hogy ma végre lustálkodhatok egy picit, de nem. Elinak ebben is meg kell zavarnia.  És a nővérem is … komolyan Deanna, hogy lehetsz ilyen. Miért kell, mindig ezt az idiótát csak úgy beengedned.

- Na Kevin… csak egy óra az egész. - győzködött washingtoni barátom.

- Nem.

- Kev, légy szíves. - kérlelt tovább.

- Nem.

- Mond egy okot, amiért nem tudsz eljönni.

- Mert nem.

- Ez nem az volt.

- Most addig piszkálsz míg igent nem mondok. - néztem rá. – Ne, ne válaszolj. - ültem fel.- Hova kell mennem?

- Csak Samseongba egy ebédre.

- Veled?!

- Igen. Meg két bombázóval. - mosolyodott el .

- Legyen. De ugye tudod, hogy jössz nekem eggyel. - nem kérdésnek szántam mégis kaptam rá választ.

- Tudom. - vágott be egy fancsali képet.- Na csípd ki magad, addig én elleszek Deannaval.- ment ki a szobából.

Reggel Eliék házában ébredtem. Meglepődtem, mert az estéből szinte semmire nem emlékeztem.

- Tessék .- nyújtott egy poharat felém egy szem gyógyszer kíséretében. – Nem emlékszel semmire, igaz?- kérdezte.

- Nem igazán, de őszintén, nem is izgat annyira. - vettem be a fájdalom csillapítót és kikelve az ágyból az ajtóhoz mentem. - Kössz. Most még haza kell ugranom, majd bent találkozunk. -  köszöntem el tőle és sietve tárcsáztam fuvarosunkat, hogy jöjjön értem azonnal. Nem kellett sokat várnom a ház előtt és egy fekete kocsi állt meg. Azonnal beszálltam és hazavitettem magam.  Egy reggeli, józanító tusolást megejtettem. A szobámban ácsingóztam törülközővel a derekamon és próbáltam felidézni a tegnap estét, de csak halvány emlékfoszlányaim voltak róla. Feladtam és öltözni kezdtem. Mielőtt elindultam volna  az éjjeli szekrényhez lépve magamhoz vettem a  fotót,amit tegnap tett oda apám és elindultam, hogy megkezdjem az új tanévet.

Hei pov: 

Egyedül bóklásztam az egyetem parkjában mikor megérkeztem. Kicsit hamar értem oda és úgy gondoltam egy reggeli séta nem árthat, főleg ha az ember úgy is egyedül van sok ismeretlen között. Mindent megnéztem, ami csak egy kicsit is érdekesnek bizonyult. Talán túlságosan is el voltam foglalva a bámészkodással, mert időközben beleütköztem valamibe. Reménykedtem benne, hogy csak egy fa, vagy valami élettelen tárgy, de mikor fejem felemeltem be kellett látnom, hogy nagyon is élő dolognak mentem neki.

- Bocsánat. – hajtottam le fejem.

- Semmi gond. Én voltam a figyelmetlen. - szólalt meg kisfiús hangján.

- Egyedül vagy?- jött a kérdés egy teljesen más hangszínről. Felnéztem és úgy válaszoltam.

- Hát ha látsz valakit még mellettem,akkor nem.

- Magyarán egyedül vagy. - mondta akinek neki mentem. -  Teo vagyok. Ők itt Yun és Sam.- mutatott a másik kettőre.

- Hei.- mutatkoztam be én is.

- Melyik szakra jársz? – kérdezte.

- Művészeti.

- Nem jössz velünk?- tette fel már a második kérdését Teo, mióta megismertük egymást.

- Ha nem gáz. – mosolyodtam el és csatlakoztam hozzájuk.

Kevin pov:

Míg beértem az egyetemre az úton szemügyre vettem a fényképet.

- Nem is olyan rossz.  Lehet tényleg nem lőtt most mellé az öreg. - vágtam zsebre a képet és kiszálltam az autóból. A parkon keresztül mentem hátha kiszúrom mennyasszonyom… fura ezt kimondani.  A szökőkúthoz érve, ami a park közepét jelenti és utat ad mindegyik szaknak az épületéhez, megálltam és körülnéztem. Öt perces keresgélés után kiszúrtam egy hasonló lány. Vékony vörös kardigán volt rajta és egy farmer rövidnadrág. Három fiúval beszélgetett. Nem izgatott különösebben, lábaim mégis mozgásnak indultak pontosan feléjük. Odaérve megköszörültem torkom.

- Bocs elrabolnám egy pillanatra.- ragadtam karon a lányt és reménykedtem tényleg ő az aki a képen van.